Üdv néktek kis emberkék!
Már régóta szerettem volna egy blogot, és íme most meg is valósítottam. Olyan témában szerettem volna mozogni, ami foglalkoztat, ezért a könyveket választottam. (Jeee)
Azérr is választottam a könyvecskéket, mert bár olvastam már jó pár darabot, nem vagyok még annyira otthon ebben a témában. A bloggal pedig az lenne a célom, hogy általatok és magam által is fejlődjek, még többet tudjak meg erről a világról: A Könyvek Világáról!
Mivel mint említettem, olvastam már jó pár könyvet, ezeknek az elemzését fogom az én szemszögemből leírni. Nem garantálom, hogy mindig egyezni fog a véleményünk, sőt igazából elég fura módon elemzem a műveket. Lehet sokszor hülyeségnek is fog hangzani(?) amit írok, de majd ti eldöntitek :)
A következő bejegyzésben az első könyvet fogom véleményezni amit elolvastam. Nem szeretném lelőni a pojént, ezért most nem mondom el mi az.
Tartsatok velem, és találjuk meg együtt a leglehengerlőbb, legfantasztikusabb, és leglenyűgözöbb alkotásokat!
∆ndy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése